Vallások és kasztok
Az indiai vallások legfontosabb jellemzője, azoké, amelyek India talaján születtek és fejlődtek, az erőszakmentesség elmélete és gyakorlata. Nehéz nem alulértékelni, hogy ez az életvitel, a környező világ ilyen értése, a természettel való ilyen kölcsönös kapcsolat milyen mélyen hatja át az indiaiak mindennapi életét.
Többségük áhítattal hisz az isten(ek)ben és az élet permanens újrateremtődésében, az újjászületésben, reinkarnációban.A különböző szigorúsággal gyakorolt vegetarianizmus az állatok megölésével (majd elfogyasztásával) szembeni belső irtózatnak csak egyik, a felszínen megjelenő egyszerű megnyilvánulása, sokkal mélyebb formái léteznek a természet (és a természet erői) szeretete, tisztelete kifejezésének.

Az alaphitek egyik feltűnő eredménye valószínűleg, hogy sok állat istenként jelenik meg a hívők szemében (Nandi-bika, kígyók), hogy isteneket állat-fejjel ábrázolnak, mint az elefánt-fejű Ganes (vagy Ganesa), a szerencse híres istene és a lófejű (eljövendő?) istenség.
Imádhatnak virágot vagy akár füvet, egy fát (gondoljunk csak a szent banjan-fára, például), egy kődarabot egy fa előtt, egy templomoszlopot.
Az indiaiak világlátása az erőszakmentesség teljesen emberi és természetes filozófiájának szemüvegén keresztül hatással lehetett Jézus Krisztusra is.
A szentháromság tana a hinduizmusban is létezik a három főisten formájában: Bráma, az Alkotó, Visnu, a Megőrző és Siva, a Romboló ugyanannak az istennek különböző minőségeit reprezentálják (vallják ők).

Egy másik, egyaránt fontos tény ered az erőszakmentesség átfogó eszméjéből: az indiai vallások sohasem szándékoztak másokat megtéríteni.
Igen, fontos aspektusa az indiai vallásoknak, hogy nem alkotnak egyházakat, mint ahogy Európa főbb vallásai teszik. Nincsenek az egyházaknak vagy vallásoknak fejei, püspökök, az egyházak katonáinak kis tisztjei, akik harcolnak a lehetséges legnagyobb számú hívőseregért (adófizetőért). Egyáltalán nincs hierarchia.
Érdekes momentum: hogy bizonyítja egy jó guru a képességeit hívei előtt? Szeánszokat tart, amelyeken 100 kérdés tehető fel. A guru végighallgatja a száz kérdést és csak amikor valamennyi elhangzott, válaszol rájuk abban a sorrendben, ahogy feltették őket.
A hinduizmus az uralkodó vallás az egész országban. Egyetlen időszakban veszítette el átfogó erejét, a Krisztus előtti 3. - 4. Évszázadban, amikor a buddhizmus vette át az "államvallás" szerepét. Többen állítják, hogy a buddhizmus vezető vallássá válása az áldozat-bemutatás és egyéb papi praktikák elmaradásának köszönhető.
A vallás három legfontosabb istene: Bráma (akinek a hattyút megnyergelő és a tanulás istennőjeként ismert Szaraszváti a társa), Visnu, aki már a Védákban kiemelkedő figura volt (Laksmi, a hitvese a tenger habjaiból emelkedett ki és mint a gazdagság és prosperitás istennőjét szeretik és imádják) és Siva, aki Nandi-bikán lovagol és akinek Parvati a társa. Parvati a hindu istenségek panteonján más formákban, inkarnációkban is megjelenik: Durga és Káli képében, akik mindketten sötét és félelmetes lények. Káli valószínűleg a legkegyetlenebb valamennyi isten és istennő között, fekete fejjel és örökké szomjasan lógó vörös nyelvvel ábrázolják. Általában koponya-koszorúval a nyakában és levágott fejjel a kezében dekorálják.
A hívők aszerint oszlanak meg, hogy melyik isten értékeit hiszik a világot uralónak.
A hindu panteont tovább gazdagítják két főisten, Visnu és Siva inkarnációi, az ávátár-ok.
Visnunak egyedül 10 ávátárja volt, akik közül kettő rendkívül népszerű a hívők között.
Rama az két legkiemelkedőbb indiai eposz egyikének, a Ramajana-nak a hőse. Ő és felesége, Siva általános imádat tárgya.
Krisna, Visnu nyolcadik inkarnációja minden bizonnyal a legnépszerűbb a panteon tagjai közül és nem véletlenül: teljességgel emberi tulajdonságokkal ruházták fel. Mindig kékre festve és fuvolán muzsikálva jelenítik meg és gopi-k veszik körül, akik szemlátomást szerelmesek belé vagy szerelmi játékokat játszanak ezzel a szeretetreméltó, vidám istennel. Népszerűsége lehet számtalan inkarnációjának oka is.
Ha a hinduizmussal foglalkozik az ember, nem feledkezhet meg a szent tehén-ről. Ha jól értettem Indiát, az állati élet szentségén kívül van még egy fontos motívum, ami a tehenet az imádat tárgyává, még az ország alkotmánya által is védett lénnyé tette. A kezdeti fejlődési stádiumban a tehén adott mindent a lakosságnak: vonóerőt, amikor a földet művelték, tejet, a legtáplálóbb eledelt, trágyát, amit a föld termékenyebbé tételére és tüzelésre egyaránt hasznosítani lehetett. A tehenek tényleg szentek, vigyázzon, aki kocsit vezet Indiában: ha elüt egy tehenet, a szemtanúk meglincselhetik! Másrészről a tulajdonosaik úgy kezelik őket, mint a leghétköznapibb háziállatot, bottal ütik, ha nem engedelmeskedik.
Két vallás a hinduizmusból ágazott le: a buddhizmus és a dzséjnizmus.
Mindkettő különbözik a megszokott koncepciótól, amit vallásnak fogad el a világ. Egyik se foglakozik az istennel mint azzal a természetfölötti erővel, ami (aki) a világot teremtette és vezérli hitünket, viselkedésünket, gondolkodásunkat, sorsunkat.
Sziddarta, a ma ismert Buddha nem az egyetlen, aki ezt a "vallást" képviseli, a buddhisták úgy tartják, hogy időnként megjelennek a Földön buddhák. A legközelebbi "eljövendő" Buddha mintegy 30.000 év múlva várható. Legalább két hely létezik Indiában-Nepálban, ahol Maritrea-t, a következő Buddhát már imádják: Dardzsiling közelében (Ghoom = Gum) egy kolostorban és a Himalája egyik sziklafalánál, amire felvésték a nevét.
A dzséjnizmusnak sincs semmi köze a természetfelettihez. A koncepciója inkább filozófia, mint vallás. A megváltáshoz vezető "helyes magatartás" magyarázata az erőszakmentesség valamennyi alapelemét és a más vallások - mint részigazságokat hirdetők - irányába megnyilvánuló teljes toleranciát tartalmazza.
A dzséjnek úgy vélik, hogy az anyag és a lélek külön-külön is léteznek, ezért az ideális békés lét a lélek számára , ha megszabadulhat az anyag (test) zsarnokságától. A tirtankarák ilyen tökéletes lelkek, de csupán példái annak, hogyan érhető el ez a függetlenség, és nem istenek. A dzséjnek - miután ők is megértették a világ végtelen voltát - nem is keresik az istent vagy a természetfeletti erőt, annak a világnak az alkotóját, amely meghatározásuk szerint öröktől- és örökkévaló. Fél évezreddel előbb, mint ahogy Jézus Krisztus, a világ teremtőjének fia (aki a világot hét nap alatt teremtette, stb) megszületett.
Néhány szó a zoroasztrianizmusról, egy kis vallásról, amely furcsának tűnhet a nyugat számára és amelyet nem egy aspektusból félreértenek.
Ennek a vallásnak a követői Perzsiából menekültek az arab nyomás elől a 7. században és Bombayban, illetve környékén telepedtek le. Magukkal vitték a szent tüzet, amelynek folyamatosan égnie kell templomaik oltárán. A zoroasztrianizmus szentírásainak jó gyűjteményével rendelkezem és úgy gondolom, hogy a tűz csupán szimbolizálja az istenüket, azt a Mindenhatót, akit a vallások többsége imád. Legalábbis nem találkoztam egyértelmű utalásra, amely a tüzet tüntette volna fel istenként.
Másik félreértés az a feltételezés, hogy a módszer, ahogy halottaikat "temetik" kegyetlen, barbár rituálé, mivel halottaikat az erre a célra épített tornyok tetejére teszik ki és hagyják a keselyűket, hogy megtisztítsák a csontokat a hústól. Gondoljuk nyugodtan végig: eredeti hazájuk sivatagos volt, lehetetlen volt a halottaikat földbe temetni, sakálok kikaparták azokat a laza talajból. Elégetni se tudták őket, mivel a fa féltett kincs volt, a folyók, tavak nem tudták a halottak növekvő tömegét "elnyelni". Az egyetlen hatékony módszernek a halottak "feletetése" bizonyult.
A párszik évezredekkel ezelőtt tudták, hogy a halottakat vízből úgy kell kiemelni, hogy a mentő csak a ruházatot érintse, azt, hogy mind a hulla, mind a mentő ruházatát el kell égetni - és ez csak egyike a példáknak.
A párszik igen kis, de hatékony közösséget alkotnak. India legjobb vállalkozói, tudósai között sok a párszi és kedvelik a nyugati klasszikus zenét.
Kasztok:
A kaszt szó végső soron a 'nem, nemzetség; faj, fajta' jelentésű portugál casta szóból vált nemzetközi kifejezéssé, s így került be a magyar nyelvbe is.
Kr. e. 1000 körül új hódítók érkeztek a Gangesz völgyébe: az árják. A magukat kétszer születetteknek (dvidzsa) nevezők végül egészen elfoglalták az indiai szubkontinens északi felét. Új uralkodó rétegként települtek le. Ma a három felsőbb kaszt tagjai hívják magukat kétszer születetteknek.
Fegyveres erejükkel az árják maguknak követelték a hatalmat. Ők voltak a kiváltságos harcosok, és az uralkodót is ők adták (rádzsa). A köznép összekeveredett, nemkülönben a két papság. A papok és a harcosok évszázadokig küzdöttek a vezető szerepért; végül a papoké (brahmanák) lett az elsőbbség. Kiváltságok illették meg a harcosokat, a köznép összekeveredett és a kétféle papság egyesítése is hamarosan megtörtént. A harcos nemesek alkották a rangban következő kasztot (ksatriják). Közülük származott a király. Ők uralkodtak a két alsóbb kaszt, és a főkasztba nem sorolt érinthetetlen kasztok fölött.
A földművesek, kézművesek és kereskedők (vajszják) adták a harmadik, beavatásra alkalmas kasztot. A szolgákból alakult ki a negyedik főkaszt (sudrák). Végül a rituálisan tisztátalan munkákat végzők,rabszolgák, megbélyegzett bűnözők utódai sok kis kasztot alkottak, amiket nem soroltak be semelyik főkasztba sem (páriák; jobban kedvelik a dalit elnevezést).
A négy főkasztot varnaként is emlegetik szanszkrit nevük alapján, ami színt jelent. Ezeket átszövik a az örökletes születési, házassági és foglalkozási csoportok, a dzsátik. Leginkább ezeket emlegetik kasztokként.

Az egyes kasztok jogait és kötelességeit Manu törvénykönyve (a Dharmashastra) foglalja össze. A hinduk isteni eredetet tulajdonítanak neki. A törvénykönyv megírásának időpontja vitatott; vannak, akik Krisztus előtt 1500 környékére teszik, míg mások szerint a szanszkrit szöveg stílusa alapján nem íródhatott a Kr. u. első századnál korábban. Megint mások szerint a ma ismert szöveg egy korábbi mű, a Dharma Szútra alapján készült.
Közel háromezer kaszt létezik (létezett a hetvenes években), változva, osztódva, nőve, eltűnve. Amikor négyről beszélünk, azok osztályok: bráminok (a papok - istenem, az elképzelhető legembertelenebb szerepben - és tanítók, ismét elgondolkodtató, milyen tanítók, osztálya); ksatriják (adminisztrátorok és katonák); vájsziják (a kereskedők és iparosok osztálya) és szúdrák, a szolgák (vagy puhább kifejezést használva azok, akik nem tartoznak a három felső osztályba, de még kaszt-indiaiak). A többi osztályon-, kaszton kívüli, érinthetetlen vagy haridzsán.
A hindu egész életében egy kaszt tagja, amiből nem léphet ki. A kaszthatárok merevek, az egyes osztályok között nincs átjárás.
A három felső osztályt a sudráktól egy beavatási szertartás választja el. A beavatási szertartásra a felnőttkor határán kerül sor. Ekkor avatják be a fiatalokat a vallási misztériumokba; ez a második születésük. Ennek jele a bal vállon függő szent fonal, amit sosem vesznek le. A sudrákat nem avatják be, ők egyszer születnek.
Az érinthetetlenek több száz, kisebb kasztot alkotnak. Általában páriákként (tamil: dobos) emlegetik őket; ez a név honosodott meg több nyelvben. Eredetileg ez a szó egy nagyon alantas kaszton kívüli kasztot jelöl. Magukat inkább dalitnak (elnyomott) hívják. Az "osztályok a településen belül elkülönülnek, az 'egyszerű' kaszton kívüliek a falu szélén laknak, és a legalantasabb kasztok, mint például a páriák a falun kívül, a földeken készült kunyhókban élnek".
Az érinthetetlenek megközelíthetetlenek is. Meghatározott távolságot kell tartaniuk a felsőbb kasztok tagjaitól, különösen a bráminoktól. Egyes vidékeken máig szigorúan veszik ezeket a szabályokat. A legalsó kasztokhoz tartozók ezeken a vidékeken kénytelenek csengőt viselni, hogy figyelmeztessék a közeledőt jelenlétükre. Volt, ahol egyáltalán nem használhatták a bráminok útjait.
Régebben köpőcsészét is maguknál kellett tartaniuk, hogy köpésükkel tisztátalanná ne tegyék a földet.
Azok az érinthetetlenek, akik a WC-ket-tisztítják, elhordják a a szervezetből kiürített anyagokat, vagy elhullott állatok nyúzásából élnek, nem viselhetik a teljes harmadik szem jelet a homlokukon, csak egy vörös pöttyöt. A teljes jelben ezen kívül van egy U alakú sárga vonal is közvetlenül a piros pötty alatt.
Az indiai alkotmány betiltotta az érinthetetlenséget, de a hinduizmus befolyása sokkal erősebb. Gyakran bántalmazzák őket, pedig ők csak azokat a jogokat szeretnék megkapni, amik minden embernek kijárnának. Megverik őket, felgyújtják a házukat, sőt gyilkosságok is történnek. Ezek az esetek mindennaposak; az újságok nem is írnak róluk. A bűncselekményeknek csak töredéke kerül bíróság elé.
A helyzeten emberjogi szervezetek igyekeznek segíteni. Maguk az érinthetetlenek is igyekeznek javítani sorsukon, a kereszténység felvételével, a gyerekek taníttatásával, a jog eszközeivel, és akár fegyverrel is.
Akik nem hinduk, azok nem tartoznak bele egyik kasztba sem, kaszton kívülinek számítanak, és érintésük tisztátalanná teszi a hindut. Például egy külföldi üzletember kézfogása után a magasabb kasztokhoz tartozóknak rituálisan meg kell tisztálkodniuk. Ezért ragaszkodnak a kora reggeli interjúhoz, mivel ekkor nem kell kétszer mosdaniuk. Elég elhalasztaniuk a reggeli tisztálkodást.
A kasztrendszer merev, vasszigorral betartatott tabui még ma is jelen vannak. A lassú bomlás már elkezdődött a nagyvárosok nyomornegyedeiben, ahol sokkal inkább a vagyoni helyzet számít, mint a hovatartozás. Egyes beszámolók szerint azonban még itt is fennmarad az érinthetetlenség. De nem tudhatjuk, meddig marad ez így: lehet száz év, vagy beletelhet akár évezredekbe is.
A nagy indiai gondolkodók szerint a kasztrendszer az indiai társadalmi-gazdasági fejlődés fő gátja. Szerintük az érinthetetleneket a papok tették érinthetetlenné. Gautama (Buddha) éppúgy ebben látta a legfőbb bajt, mint Mahatma Gandhi és Rabindra Nath Tagore. Gandhi igyekezett a maga eszközeivel tenni ez ellen. Saját közösséget hozott létre, amiben nem voltak kasztok, nem volt érinthetetlenség, és örökbe fogadott egy érinthetetlen kislányt. Egyik kortársa, egy érinthetetlen jogász kvótarendszert és külön választókörzetet javasolt az érinthetetlenek érdekeinek védelmében.
A kasztrendszer nehezen bontható le. Még ha fel is ismerték a felsőbb rétegek tagjai, hogy eltörlésével nagy energiák szabadulnának fel, már nem tudtak tenni ellene semmit. A hinduizmus kasztrendszert igényel, mert ahhoz, hogy valaki hindu legyen, kasztra van szükség. A hagyományok merevsége, az egységes kormányzat, az egyházszervezet és a papi hierarchia hiánya miatt egy ilyen nagyszabású vallási megújítás nem vihető végbe a reformációhoz hasonlóan.

Itt szerkesztheted a frissen létrehozott oldaladat!
Ezt a szöveget nyugodtan kitörölheted és
a helyére írhatod az új oldalad tartalmát.
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
2. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
3. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT
► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád
ahazanemeladomozgalom.hupont.hu
4. TENGERI KAJAKKAL A BALATONON
► EVEZZ, KAJAKOZZ A MAGYAR TENGEREN !
balatonkajak.hupont.hu
► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek
archangelgabriel.hupont.hu
6. Piroska Transport Tüzép 06 /20/ 9 412 922
► Tisztelt Vásárlóink a Piroska Transport Kft azaz a Piroska kő telep, mely a 32 - út mellett a Nagysándor József út és a Thököly úti körforgalom után Zagyvarékas irányában helyezkedik el, az építőanyag áremelések ellenére sem emelte árait.
piroskatrans.hupont.hu
7. Első számú Pörgyösködő rajongói oldal
► -.-
porgyoles.hupont.hu
► Köszöntjük weboldalunkon!
femarkzsalu.hupont.hu
► festmények, rajzok
keresztyzsolt.hupont.hu
10. Divat tanácsok a legjob tervezőktől
► divat vagy semmi más!!!!!!
ezvagyokenclub.hupont.hu
11. Szélvédőjavítás Nyíregyháza Tesco parkoló 06 20 231 41 13
► Kőfelverődés,repedés gyors és szakszerű javítása 06 20 231 41 13
szelvedojavitonyiregyhaza.hupont.hu
12. Gyógynövények, gyógyhatásai
► Minden, amit tudni érdemes a jótékony hatású gyógynövényekről, melyeket az emberiség évezredek óta ismer és alkalmaz!
gyogynovenyekgyogyhatasai.hupont.hu
► Érettségi tételek kidolgozva
tesztelem.hupont.hu
14. Gyenesdiási Magyar Vándor Klub
► Célunk: Hazánk, Magyarország épített és természeti értékeinek felkeresése, népszerűsítése, átörökítése.
magyarvandor.hupont.hu
15. Aszfaltozás, Mart-Aszfaltozás kátyúzás Garanciával Országosan kedvező áron
► Aszfaltozás, útépítés, kátyúzás, öntött aszfaltozás cégeknek, önkormányzatnak, magánszemélyeknek egyaránt. Tel. 0630/9391033!!Baranya megye Bács-Kiskun megye Békés megye Borsod-Abaúj-Zemplén megye Csongrád megye Fejér megye Győr-Moson-Sopr Pest megye
garancia-aszfalt.hupont.hu
16. BÚTORFESTÉS, FESTETT BÚTOROK
► " Tág a világ, mint az álom,mégis elfér egy virágon "
butorfestes.hupont.hu
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
admin.hupont.hu
18. Bakuganozók
► Üdvözöllek ifjú bakugan rajongó/harcos!
bakuganozok.hupont.hu
19. Postagalamb Sky Steeds Homing Pigeon Loft Postagalamb sport és tenyésztés
► A síker öt pillére. Tenyésztés. Takarmányozás. Tréning. Egészség. Dúc.
sky-steeds-postagalamb.hupont.hu
20. REKLÁMUJSÁGOK
► reklám ujságok és anyagok szét szorása ,,,,
szorolapok.hupont.hu
► Egyszerübb mint gondolnád
tarako.hupont.hu
22. Sziasztok! Ez itt a winx szuper oldala!
► Szuper oldal a winx-ről
winx-lanyok.hupont.hu
23. PRODAJNI CENTAR KOTAJSKIH ŽIČANIH OGRADA, OGRADA ZA DIVLJAČ I STUPOVA
► ŽIČANA OGRADA JE NAJJEFTINIJA OGRADA NA SVIJETU. SVE ŠTO VAM JE POTREBNO MOŽETE PRONAĆI KOD NAS, OD A DO Z. I ŠTO JE NAJVAŽNIJE: PO PROIZVODNIM CIJENAMA!
ograda.hupont.hu
24. Gombanauta
► Miniatűr figurafotózás a természetben... Legtöbbször gombákkal... illetve tessék csak figyelni a képeket!
gombanauta.hupont.hu
25. Szinte minden, ami a bútorkészítéshez kell. Nagy választék kis helyen.
► Bútoralkatrész, bútorszerelvény, tolóajtó, tolóajtóalkatrész, antikolt fogantyú, süllyesztett bútorfogantyú, porcelán fogantyú, bútorláb, asztalláb, zsanér, élfólia, fióksín, üvegrögzítő, munkalap, kivetőpánt, polctartó, üvegajtópánt, bútorzár..
butoralkatresz.hupont.hu
26. kati blogja:X:X
► Ezen az oldalom minden erdekes van remelem te is kapsz magadnak valami erdekeset:X
kati-zsuzsi.hupont.hu
► Idősek Szociális Ellátása Szakvizsgához
szakjogasz.hupont.hu
28. Fehér mágia
► Fehér mágia, boszorkányság, wicca, spiritualitás...
fehermagia.hupont.hu
29. Széki Kapusi István hivatalos honlapja
► Erdély, a Mezőség, szülőfalum Szék. Varázslatos mesevilág, ma is élő hagyományok kifogyhatatlan forrása, drága szülőföldem.
kapusi.hupont.hu
30. Harry Potter
► összes része
harrypotterreszek.hupont.hu
31. Star Gate Taib
► Egy új világ tárul fel előtted
taib.hupont.hu
32. Írok, tehát vagyok... .. .
► ÍRÁSJELEKKEL VEGYÍTETT BETŰK HALMAZA ...
ilcsi.hupont.hu
► Sziasztok!
sztarokesmegsokmas.hupont.hu
34. "Energiagyógyászat"-, TERMÉSZETES terápiák,Biorezonancia,Jóga,Kecskeméten
► a Szécshenyivárosban -HARMÓNIA, EGÉSZSÉG és VITALITÁS - Autentikus keleti és egyéb ALTERNATÍV módok:Jóga mindenkinek, Kismama foglalkozások,Hangterápia,Jade masszázságy,Vibrotréneres edzés,Műszeres állapotfelmérés,Feng-Shui és Életvezetési Tanácsadás
pranagyogyitaskecskemet.hupont.hu
35. Bor készités
► Készitsünk othon bármiböl bort
soniboy-bor.hupont.hu
36. Sok sorozat
► Kedvenc sorozataimat fogom leírni.
soksorozat.hupont.hu
37. Zach és Cody
► Biztos azt hittétek, hogy az oldalam Zach-ről és Cody-ról szól. Hát most megbizonyosodhattok róla, hogy nem így van(...) az én kedvenceimről(...)
zachescody.hupont.hu
38. FLORA VITALIA Természetgyógyász Centrum (2007 óta) Egerben
► Életmód Változtatást Segítő Tanácsadás, Stressz Kezelés, Hiperaktivitás, Érszűkület kezelés, Sonoterapia, Bemer, Lágy Laser -terápia és forgalmazás, Fogyást –Leszokást Segítő kezelések, Népi Csontkovácsolás, Csontkovács, Szeretet Masszázs.
termeszetgyogyaszcentrum.hupont.hu
► thewellhealthorganic
disuz.hupont.hu
► Sziasztok!!Zsófi vagyok.Azért készítettem ezt az oldalt, mert kedvenc állatomról írhatok és kedvenc elfoglaltságomról ami már nem hobbi szinten van.Fontosnak tartom, hogy a legnemesebb állatot mindenki megismerje!!
lovakrolcsakroluk.hupont.hu
41. Olcsó Autóbérlés Budapest és környéke. Már napi 3500,-Ft.
► Olcsó Autóbérlés, olcsó Autókölcsönzés Budapest és környékén. BARÁTI árak. Napi 3500,-Ft-tól.
olcso-autoberles.hupont.hu
42. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499
► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben.
fabrikettpestmegye.hupont.hu
43. DÍSZMADARAIM-HÁZI KEDVENCEIM
► " Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért , amit megszelídítettél"
diszmadaraim.hupont.hu
► KALMÁR PÁL képző- és iparművész
kalmarpal.hupont.hu
45. Szent Johanna Gimi Fanpage
► SzJG-er vagy? Itt a helyed! Mert ez egy Szent Johanna Gimivel foglalkozó oldal! Pontosabban az egyik fanoldal... Remélem tetszeni fog! Van itt suliújság, hírek, extra dolgok és mind ezt a zseniális könyv alapján!
szentjohannagimifanpage.hupont.hu
► Magyarország egyik legnagyobb, folyamatosan bővülő, kártyajátékokkal foglalkozó oldala
kartyajatekok.hupont.hu
47. Spitz Hotel Minden kis Spitz otthona!
► A kutya a legállhatatosabb barát - az első aki üdvözöl, és a legbátrabb aki védelmez!
spitzhotel.hupont.hu
48. FIREFLIES UTAZÁS
► KERÜLJÖN KI A MÓKUSKERÉKBŐL! UTAZZON KORLÁTOK NÉLKÜL ÉS KERESSEN PÉNZT FÜGGETLENÜL. NÁLUNK LEHETŐSÉGE VAN UTAZNIA A JÓL ISMERT FOGLALÓ PORTÁLOK ÁRAI ALATT 10-30-50%-KAL, AKÁR 70-80%-KAL OLCSÓBBAN. INFORMÁLÓDJON BÁTRAN A LEHETŐSÉGEKRŐL!
firefliesutazas.hupont.hu
► Gyári és utángyártott üres és készreszerelt hengerfejek kedvező árakon!
ujhengerfej.hupont.hu
50. Pockleső
► Úgy élj a jelenben, hogy megbánás nélkül gondolhass a múltra. (Ady Endre)
iciripiciripocok.hupont.hu
51. Művészet & Divat
► Mert a tehetség kevés. Az értelem is kevés. A műveltség is kevés ahhoz, hogy valaki művész legyen. Mindehhez végzet kell, melyet nem lehet félreérteni, s melyet semmiféle emberi erő vagy szándék nem tud megmásítani.
art-fashion.hupont.hu
52. Miley forever!:D
► Minden ami kell Mileyről!:)(:
ilovemileycyrus.hupont.hu
53. Egészség, havi rendszeres jövedelem és egy jó csapat!
► Ezt az oldalt azért hoztam létre ,hogy minél többen tudjanak azokról a lehetőségekről, amik a sikerhez vezethetnek. Az egészség fentartása és a pénz megszerzése igen is lehet tudatos és tervezett!
nyugdijasokert.hupont.hu
► A legjob honlap!!!
kagome.hupont.hu
55. Ez az oldal a mi bandánk a mi helyünk! Csatlakozz! Szórakozz velünk!!
► Ha muris dolgokat keresel és egyedül vagy ez a legjobb hely neked!!
polettoldalaa.hupont.hu
56. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
egeszsegesek.hupont.hu
57. Népi Díszítőművészeti Műhely
► Nagykanizsa, Hevesi Sándor Művelődési Központ
himzok.hupont.hu
58. Keresd meg!
► Mindenkinek meg van a párja valahol!
keresdmeg.hupont.hu
59. ESMTK Jégkorong Szakosztály hivatalos honlapja
► ESMTK jégkorong utánpótlás, női, férfi, kezdők oktatása minden korosztályban Korcsolya és jégkorong oktatás, felzárkóztatás, felkészítés, versenyeztetés ( Pesterzsébet Jégcsarnok, 1201. Budapest, Zodony utca 1. )
esmtkhoki.hupont.hu
60. Szent Johanna Francia Tagozatos Alapítványi Gimnázium
► A Szent Johanna Francia Tagozatos AlapítványiGimnázium hivatalos weboldala van itt melyen iskolánkról minden fontos adatot megtudhatnak
szentjohannagimnazium.hupont.hu
► Élmény és szabadidő park, ahol felejthetetlen élmény VÁR Tatán minden korosztályt
elmenyvar.hupont.hu
62. Magyar RUNESCAPE
► Minden RS fan ide küldi leirások memberöl hasznos információk és még sok más!!!(még nem teljes az oldal tartalma)
runescape.hupont.hu
► VÁLTOZTASS AZ ÉLETEDEN, A VÁLÁSOD UTÁN VÁLTOZZ MEG KÍVÜL ÉS BELÜL EGYARÁNT
divorceparty.hupont.hu
64. Harry Potter és a vele kapcsolatos dolgok és sztárjai
► A sztárjairól van benne szó és nekik az életrajzuk meg minden. Szlogen:Soha ne csiklandozz egy alvó sárkányt!
harrypotterfan.hupont.hu
65. HAGYOMÁNYŐRZŐ ESKÜVŐSZERVEZÉS
► "A jó szokás tartja az országot!"
hagyomanyorzoeskuvo.hupont.hu
► Ez egy olyan lónevelde ahol élethű lovakat nevelhetel.És lehet egy szép lovardád amiben tarthatod lovaidat, a farmodat őrzik ha szeretnéd hogy őrizék akkor venned kell egy kettő édes kicsi őrkutyust
aranypatko-lonevelde.hupont.hu
67. Lilike Világa
► egy tündér életét lehet nyomonkövetni képeken és videókon keresztül
lilike-vilaga.hupont.hu
68. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
developer.hupont.hu
69. ****dog residenc ,minden ami kutya*****
► itt minden meg van ami kutya ez a dog residenc
dog-residenc-forever.hupont.hu
70. PILIS MÉTERÁRU
► méteráru, rövidáru, szabás-varrás, javítás, méretre készítés, tel:06/30/ 431-9378 e-mail: pilismeteraru@gmail.com KERESSE OLDALAMAT A FACEBOOKON IS!
pilismeteraru.hupont.hu
71. HIPERSZONIKUS BURKOLATI HAJTÓMŰVEK
► CÉL A KONKRÉT FEJESZTÉSEK SZEMLÉLTETÉSE EGY ÚJ TÍPUSÚ TERVEZÉS ELINDÍTÁSA ÉRDEKÉBEN KIEMELVE A HIPERSZONIKUS REPÜLŐESZKÖZÖK FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEIT
burkolatihajtomu.hupont.hu
► A Dunaharaszti Kempo SE információs oldala
dhkempo.hupont.hu
73. Szélvédő javítás a nyíregyházi TESCO parkolójában 06 20 231 41 13
► Szélvédő javítás Nyíregyháza Tesco parkoló. Kavicsfelverődések,repedések gyors és szakszerű javítása. 20 231 41 13
szelvedojavitonyiregy.hupont.hu
74. JÉZUS A KIRÁLY
► "Az én Atyámnak házában sok lakóhely van; ha pedig nem volna, megmondtam volna néktek. Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek."
jezusakiraly.hupont.hu